Még az éjjel, a Night on Earth című film kapcsán kerestem rá Jim Jarmushra és a filmográfiájában akadtam Julian Temple "Joe Strummer: The future is unwritten"-jére, ami nekem egy kincs. Joe Strummer, The Clash ... nekem sokkal inkább ők voltak a punk, mint a Sex Pistols. Hitelesek és szimpatikusak voltak a politikai megnyilatkozásaik, az elkötelezettségük még annak tükrében is, hogy a Combat rock-kal stadionturnéra mentek az USA-ba, Japánba. David Bowie, amilyen szeretnék :) lenni, Joe Strummer meg, aki akár én is lehetnék :). S most, hogy erre rápörögtem, a legjobbkor jön, hogy este a Dongó-ban Bendegúz testvér -egy volt ferencesrendi szerzetes- pakolja a lemezeit a 80as évekből. oops! az egyetlen bakelitem, amit megtartottam, leginkább a borítója és amiatt, hogy maradjon nyoma annak, hogy volt egy maszek lemezbolt Győrben egy ikonikus figurával, akiről korosztályomból mindenki hallott, mindenki ismerte, ha elhangzott a neve, mindenki tudta kiről van szó, nem kellett elmagyarázni, szóval ő volt Rütyi és az ő Hangváriuma, ami egy kis lemezkuckó volt melegséges narancssárga drapériával bélelve, spotlámpákkal, füstölővel, (Füstölővel, amit akkor csak nyugaton lehetett kapni, ahova csak három évente mehettél a kék útleveleddel.) és egy antik fotellel, ami nekem egy trón volt, mert úgy kellett rá felülnöm,, szóval itt lehetett hozzá jutni nyugati és friss lemezekhez, (ugyanis az állami lemezboltok kínálata elég vérszegény volt). A Rütyi! Mint Demis Roussos, csak nem énekel :). Zárkózott ember volt, kevesekkel osztotta meg magánéletét. Csodáltam a műveltségét. Egy évig együtt vezettünk egy rockzenetörténeti klubbot az úttörőházban, meg egyszer helyettesíthettem a Hangváriumban, ami olyan volt nekem, mint Randalnek a Megavideotéka Kevin Smith Shopstopjában. Egy szentély. A zene szentélye. hmmm! Ez jó kis utazás volt. game over.
mások mondják: