Este korán elaludtam. Még arra és akkor sem ébredtem fel, hogy megjött Szerelmem. Keltem amikor szoktam, indultam ötvenkor. Köd ült a városon. Negyedre a gyárban voltam. Kávé, cigi, szíjtárcsa. Ami tegnap csak poénból jött elő, ma valósággá válik: Lacit sorra küldték. Úgyhogy, ma jó a csapat. Ricsi, Tomi, Buga és én. Megnyomjuk a tempót, hogy ha jönnek auditálni, legyen időnk mojolni. Így nyolckor már megvagyunk kilencig, tízkor meg tizenegyig. Tízkor jön a csopvezünk, hogy nekem vízpumpákat kellene megint mérnem. Ez jó, mert se normája, se munkautasítása így minimális a bukás veszélye. Ezzel el is vagyok kettőig. Irány az iroda elvégre fizetésnap van. Háromnegyed három, hogy végzek. Még némi ügyintézés és megyek Szerelmemhez a Bahiába. Dumálunk, kávézunk, együtt-egymással vagyunk. Indulok a De KooD-ba, kikísér, kilépek a közbe és kiáll ott atom részegen, na ki? A targoncás Zoli. A párbeszédünket ... inkább nem publikálom, a Zoli szavait -a korosztályi besorolás hiánya miatt- úgyis ki kellene pontozni. Nagy nehezen sikerül elcsalnom a Bahia közeléből, mindenáron azt akarja, hogy menjek vele inni, de megszabadulok tőle. Ja ... új bértáblát kaptunk. Kétszáznegyven órát terveztem be magamnak ebben a hónapban, de lehet, hogy ráhajtok a kétszáznegyvenkilencre, mert akkor egy sávot ugrik az órabérem.