Négy harmincegykor keltem. Kávé, cigi, indulás, harmincra a kiküldőnél csekkolás, szíjtárcsázás Sanyi bával, Tomival és Tónival. Nyolckor kajaszünet. Megyek a büfébe. Hét ágra süt a nap, mint nyáron. Happy day!
Kilenctől a hűtővízcsöveket kell nyomáspróbáznom. Délelőttös műszak lévén audit várható, úgyhogy míg meg nem érkeznek, addig csinálok magamnak egy kis előnyt. Észre sem veszem, hogy a kiscsikó áll mögöttem és figyel. Aztán kérdez. Kielégítik a válaszaim. Két óra. A sátorból kilépve verőfény fogad. Bringára fel, irány a De KooD. Szerelmem gigahátizsákját telepakolom a könyveimmel, az edzőtáskámat meg a raktárban lévő ruháinkkal tömöm meg. Fészkünkben a helyük. Hááát ... még jópárat kell fordulni. Szerelmem könyvelőnél. Feltöltöm a könyvszekrényt, képeket teszek a falra, Buddhát a mohakertünkbe ültetem, mécsest és füstülőt gyújtok,
Várom Szerelmem. Megérkezik.
Ismerős helyzet. Vállalkozás indításkori dilemmák és hogyanok. Majd hat éve én is keresztül mentem ezen. Adódott egy lehetőség, egy kiadó vendéglátó-üzlethelyiség formájában. Adva volt egy ötéves álom, egy saját kis kávézóról, ahol ..., ahol egyben van a zene, a hely megjelenése, miliője, enteriőrje és jellege, és kedvelt helye a jófejeknek, ami ..., ami méltó folytatása lenne az Amnesiá-nak. A teaházban dolgoztam, de már önéletrajzokat küldözgettem álláshirdetésekre (eredménytelenül), mert nem tudtak tovább alkalmazni. Olvastam a hirdetést, megszemléztem, beleszerettem. Környezet tanulmányozás. Két egyetemi épület között félúton, jobb nem is kell. Megvan az egyes számú célközönség, és persze a régi, Amnesiá-s arcok. Kalkulációk, hányvetések, lényeg a lényeg, belevágok. Meggyőztem magam. Meghajoltam saját érveim előtt. Hittem benne. Hittem benne annyira, hogy másokat is meg tudtam győzni ..., hogy nincs olyan, hogy egy kávézó egy, azaz egy darab embert nem tud "eltartani". (pedig ... van, létezik.) Aztán ... és vége ... és most itt vagyok.
Itt vagyok álmaim albérletében, a Mi Fészkünkben Szerelmemmel tetőtől- talpig Boldogan.
mások mondják: