reggel hazafelé mivel telefonom lemerülőfélben volt az mr2 reggeli műsorát a "talpra magyar"-t hallgattam a bringán meg már nem tudtam sem kikapcsolni sem hovamáshova áthangolni pedig borzalom mint egy regionális kis költségvetésű kereskedelmi adó jobb lett volna betartani az ígéretem hogy amint meghallok egy ákos számot rólam mint hallgatójukról letehetnek le is töltöttem az rvko.fm alkalmazást majd éjjel letesztelem gondoltam aztán nem lett belőle semmi el voltam havazva rohantam a normám után minek eredményképpen reggelre totál enervált lettem egyenlőre ünnepelni sincs kedvem a hétvégén vagy ennek a hozománya nevezetesen a korommal való szembesülésnek ez a levertség lehet csak a "dob meg a basszus zakatol a füleibe" kinézek az ablakban gyertya hull a hó még egy cigit elszívok elindítom Vincent Cassel-lel The Monk-ot nem inkább a No country for old men-t és alszom.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
mások mondják: