munkás mindennapok

nincs nyugta az agyamnak egyfolytában kattog. éjjel felkelek, mert eszembejut valami és azonnal utána akarok nézni már hajnalban az októberi beosztást tervezem két emberre, de most miközben már délután lett, és éppen krumplis tésztát főzök, jött a gondolat, hogy az első hónapban még nem kell váltóember, megcsinálom egyedül is, legfeljebb ha szükséges alkalmira, kisegítőnek kell majd valaki. ja, de még nem is tudjátok, hogy mire, de ma még nem. még nem mondok többet.
2012. szeptember három hétfő.
hát történt egy s már csütörtök óta, amit mindennek lehet nevezni, csak jónak nem. nehéz lesz kordában tartani az indulataimat, meg megtartani az események egymásutániságát főleg így, szikrázó aggyal és vérben forgó szemekkel, de leírom márcsak magamnak is, hogy legyen mit elővennem, hogy el ne felejtsem (,bár ezt kétlem). szóval a történet, amiről a legutóbbi két bejegyzésemben beszéltem a következő. egy idős, jómódú házaspár keresett meg azzal az ajánlattal, hogy szeretnének egy romkávézót nyitni, ami nyolcvan százalékos készültségben van (az épület vendéglátás céljára átalakítva, berendezve, kifestve, tulajdonképpen márcsak az engedélyek hiányoznak, és a beszállító partnerekkel a szerződések, no meg persze a nyitó árukészlet) és mivel ők a vendéglátáshoz nem értenek, engem meg ismernek, láttak dolgozni (,mint már mondtam a teaházban), tudják, hogy volt egy saját kávézóm, és azt is tudják, hogy az becsődölt, de, és ennek ellenére bizalmuk odáig terjed, hogy az üzletvezetői teendőket, alkalmazotti státuszban rám szeretnék bízni. megnéztem a helyet, tetszett. ha valaki tud vele élni, remek adottságai vannak.
elég korrekt fizetést is ajánlottak. mondtam is, hogy a megkeresésük nem is jöhetett volna jobbkor, mivel augusztusban dolgoztam vagy három munkanapot a többit meg szabiba kellett kiiratnom, úgyhogy kapok vagy negyvenháromezer forintot, és két új minőségbiztosító cég is betelepül a gyárba így még kevesebb lesz a ránk jutó meló. szóban megállapodtunk és abban is, hogy minél előbb kezdenem kellene, mert október elsején szeretnének nyitni, úgyhogy hazajöttem rácsavarodtam a netre bújtam a munkatörvényt, megtaláltam a számomra legideálisabb rendkívüli felmondást, megfogalmaztam pendrive-ra elmentettem, hogy majd bent kinyomtatom és hétfőn (,tehát ma) úgyis megyek az irodába leadni a teljesítési lapom, és akkor a főnöknek át is adhatom, és akár már szerdán az új cégnél dolgozhatom, mert meló azért még van bőven, de erre az időre is -míg a kávézó ki nem nyit- kapom a fixem. összeállítottam, táblázatba foglaltam a nyitó árukészletet egységárral, mennyiséggel, sör- és kávépartnereket hajtottam fel, ötleteltem bringamegállóról, filmklubról, live painting-ről pénteken, szombaton sőt még vasárnap délelőtt is. ebéd után (zúzapörköltet csináltam petrezselymes rizzsel és kovi ubival) Szerelmemmel kitekertünk anyámékhoz egyrészt, hogy megnézzem, hogy vannak, meg, hogy elújságoljam nekik, megosszam velük az örömömet. én barom azt hittem együtt örülnek majd velem. hát qrvára nem. mondanám, hogy kaptam hideget, meleget, de nem. csak hideget. minden voltam csak "jógyerek" nem. hát ezt aztán nem szabad elvállalnod, mert minden felelősség rám hárul és minden felelősség rajtam van és nem véletlenül kerestek meg, hanem azért, hogy nekik könnyebb legyen, hogy mindent rám háríthassanak és, hogy gondoltam, hogy ezen egyáltalán elgondolkodtam, mi több, igent mondtam és, hogy nem csináltam már így is épp elég hülyeséget, amiből ők rángattak ki, és mi az, hogy nem kértem ki a véleményüket, hanem kész tényeket közöltem velük, és nem volt elég tanulópénz, hogy a kávézóba úgy buktam bele, hogy elvesztettem a lakásomat és a Dávidnak is mindig csúsztattak pénzt a zsebébe, amikor hazajött, mert hogy én nem tudtam neki úgy adni, ahogy azt egy apának kell (na itt azt mondtam magamnak, hogy elég! húzok a picsába aztán látnak amikor látnak, de visszafogtam magam, pedig mondhattam volna, hogy igen? én vagyok rossz apa? tán csak nem az öcsém kerestette a lányát rendőrökkel, mert azt sem tudta hol van és még hozhatnám majomszeretetükrkre a példákat, de nem tettem. most még nem) és feladnám a biztos állásomat egy bizonytalanért most, amikor tralalatralala és jó lenne, ha visszaadnám azt az ötvenezret, amit adtak (csak megjegyzem nem én kértem, sőt. ha nem fogadom el, akkor azon tör ki a balhé. ez egy éve történt.) visszadom b*sszák meg még, ha egy hónapig csak kiflit eszem, akkor is. szegény Szerelmem. menteni, tompítani vagy egy másik (mondjuk az én) szempont(om)ból próbálta megközelíteni a történetet amikor azt mondta, hogy "de legalább azt csinálná, amit szert." na ez, olyan volt anyámnak, mint (bár tévesen) a bikának a vörös posztó, vagy olaj a tűzre, hogy ezekkel a közhelyekkel éljek. "azt csinálná, amit szeret.persze! a kávézójában is azt csinálta, aztán mi lett? majdnem földönfutó lett. én sem jókedvemben mostam szombaton a főnökök ingeit, meg szaros gatyáit." elhiszem, de ez nem jogosítja fel arra, hogy leszabályozza, mit leszabályozza. előírja, megmondja, hogy mit csináljak, hogy éljek. negyvennyolc évesen! eszem ágában sincs úgy, és aszerint élnem, ahogy ő(k) azt elképzeli(k), de ezt egy szülőnek (a jó érzésem tiltja) nem lehet megmondani, úgy meg pláne nem, hogy tudom, apámnak gyenge a szíve. na de erre hivatkozni a legaljasabb dolog és ne jöjjön senki azzal, hogy "de a szülők már csak ilyenek. még ezen felül is összehordtak annyi f*szságot, hogy már képtelen vagyok felidézni, de igazából nem is akarom, mert megint eldurran az agyam, meg egy idő után már kikapcsoltam a reakció központomat, mert tudtam, hogy számukra elfogadhatót úgysem tudok mondani és szülőm meggyőződése, hogy mindent azért csinálok, hogy őket bosszantsam . meg megint előjött a spórolással, hogy hogy állunk vele? erre már direkt nem feleltem, mert qrvára leszarom a spórolást. nem azért gályázok, hogy legyen megtakarított pénzem, hanem, hogy éljek. meg jöttek a szülői tisztelettel, hogy ennyi? hogy miután már döntöttem, akkor mondom el nekik? mit gondolnak majd engedélyt fogok tőlük  minden döntésem előtt kérni? hát nem.
igen. így sikerült a mi kis vasárnapi "családi" (szerintem engem vagy örökbe fogadtak, vagy találtak.) összejövetelünk. hazatekertünk. magamból kikelve szinte üvöltöttem a fejemhez vágott sértéseket meg mondtam Szerelmemnek, hogy miket válaszoltam volna szívem szerint és, ha olyan kib*szottul nem lennék rájuk tekintettel, mint amilyennek szülőm lefestett és tudatosan nem anyám-at írok, mert mint azt talán Csernus doki megfogalmazta, (vagy valamelyik svéd mesekönyv?) van a szülő, és van az anya. hát az enyém, szülő. a legszomorúbb az egészben, hogy nekem sem a szeretet fogta be a számat, hanem a kímélet, apámra tekintettel. kezd olyan képzetem alakulni, hogy nekik fáj, ha én boldog vagyok. az meg sem fordult a fejükben, hogy: basszus vannak emberek, akik bizalmat szavaznak nekem, pedig az igazság az, hogy rajtuk kívül mindenki. qrva f*sza, amikor az ember szülője  arcába üvölti, hogy mennyire szaralak. hát így is aludtam. mármint szarul. ja! de még lefekvés előtt megírtam a havi teljesítési lapomat. ez még dobott egyet a hangulatomon. kemény három napot dolgoztam augusztusban. f*sza! bementem dolgozni. annyira tudtam lehiggadni, hogy azt mondtam magamnak, megvárom  tizedikét (a fizetést) a felmondásommal. meló után bementem az irodába. ott mondta a csaj, hogy már nem az a főnök, akit én kerestem. ennyit a biztos állásról.
kiváncsi vagyok, hogy a szabijaimat kifizetik-e. onnan bementem Szerelmemhez az Égboltba. elővettem a telefonom. mit látok? szülőm keresett. (erre -,ha lett volna- egy bukinál egymilliót tettem volna.) felhívtam.
- kerestél.
- átjött a szomszéd és -bár nem akart hallgatózni, de hallotta, hogy miről beszélünk- ő is azt mondta, hogy ezt nem szabad elvállalni, mert tralalatralala és legalább apádra lehetnél tekintettel, mert, hogy alig aludt az éjjel és azt akarod, hogy valami baja legyen?
na erre az érzelmi zsarolásra már nem is feleltem. már nem is figyeltem arra, amit mond, mert qrvára nem érdekelt. viszont megszületett bennem egy elhatározás.
oké! beszélek a tulajjal és visszamondom az ajánlatát és maradok a kib*szott biztos állásomban, de, hogy egy jó ideig nem fognak látni az is biztos, mert qrvára nem fogok hozzájuk kimenni. megadom a pénzüket, aztán csá. néha felhívom őket hogy vannak, ha érdekli őket elmondom hogy vagyok és kész. ennyi! (és ezidő alatt Black Flag-et meg VHK-t hallgattam, hogy leradírozza az agyam.)