munkás mindennapok

és már megint péntek. az előttünk lévő műszak már kezd úgy nézni rám mint egy bkv-ellenőrre, ugyanis náluk is találtam hibákat. ma közölték velem, hogy forgás van hétfőtől, ami azt jelenti, hogy mi hárman (az io-kommandó) nem váltunk műszakot, a műszakjaink viszont igen, mint rendesen. így mindenki egy másik műszakot ellenőriz, hogy mégcsak véletlenül se forduljon elő, hogy egy hibás darabot elengedő operátor hibáját azért nem jelezzük, mert ... amúgy spanok vagyunk. hmm. yó. tényleg van egy emocionális oldala, ez tagadhatatlan, de! azok az emberek, akikkel yó volt együtt lenni napi nyolc órában, is tudják, hogy ... nem is csavar, hanem csak egy láncszem vagyok a gépezetben. ez a munkám. megtalálni, észrevenni a hibát. miért? mert, ha előttem már volt ott egy ellenőr, aki talált hibákat, hiányosságokat és én ezeket nem veszem észre, nem jelentem, akkor vagy linkeltem, vagy a spanom volt, szóltam neki, kijavította, én meg nem jeleztem. ha meg utánam jön egy másik ellenőr én nem találok semmit, ő meg igen, akkor meg csak simán linkeltem. szóval ott állok négykézláb, letolt nadrággal, előttem is mögöttem is egy-egy farok. és mindezt miért is? mennyiért is? mert erről még nem esett szó. most már nem vagyok sorkiküldő sem, így bukom azokat az óráimat, és akkor még itt van ez. hogy napi nyolc órában,(és ha csak annyi, akkor még oké,habár az meg janus arcúság áááááá!!!) egy penge legyek. egy hibafetisiszta fasiszta. ezt azért nagyon kéne honorálni, különben ... visszamegyek operátornak, válogatni. persze tudom, hogy ez sem lesz olyan zökkenőmentes, de majd lesz, ami lesz.
szóval ilyeneken kattog az agyam.
éhes vagyok. csinálok egy csirkemájas melegszendvicset. gyönyörű ruhákat, nadrágokat, párnahuzatokat, táskákat hozott Szerelmem az Égboltba. most ezt hallgatom: