Délelőtt aludtam, aztán mentem Szerelmemhez a Bahiába. Kávéztunk, majd eljöttem a De KooD-ba. Este rántottát csinált, én megcsináltam a szendvicseimet, aztán irány a gyár. Már kérdés nélkül is tudom, sátorban leszek. Szíjtárcsázok Lacival, meg a Tónival. Most az ellenőrzés első szakaszát csinálom, így előre tudok dolgozni. Vissza kell fognom a tempót, mert kettőre, a huszonöt tárolóból, már tizenöttel kész vagyok, a Laci előtt meg. csak tornyosulnak a dobozok. Becserkészem a büfét. Veszek egy rántotthúsos zsemlét százhetvenötért. Négykor üzenetet írok Szerelmemnek, hogy lemondom a reggeli bringás divatbemutatót, mert hulla vagyok. Hat óra. Munkaidő vége. Hat óra ötkor kilépek a gyárkapun. Mire a De Kood-ba érek, teljesen felébredek. Nem hagyhatom cserben se Szerelmem, sem Kristófot, hogy nem megyek a bemutatóra. Irány a Megyeháza tér. Kristóf, Totya és az Import impróból Nándi és Ede már ott vannak. Nándi elmondja a rendezői instrukcióit. A forgatókönyv borul, mert a megafon nem működik. Szerelmem késik. Megérkezik a tévéstáb. Forgatás. Nándi felkonfjai színesítik a "kavalkádunkat", amiből a járókelők mit sem hallanak, mivel a mikroport nem kihangosítható. Felvétel megvolt. Érkezik Szerelmem. Elaludt. Hét huszonháromkor ébredt. Reggeli és kávé a lipótiban, aztán nappali álomba zuhantam a De KooD-ban.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
mások mondják: